2013. szeptember 10., kedd

Projekthét diákszemmel - (10. osztály - Price Rebecca)


Kísérleti epocha vagy mi?


Nem is tudom igazából, hogy mi is volt ennek a hétnek a neve. Kísérleti epocha? Vagy ismerkedős hét? Esetleg kreatív hét? Nem tudom. Viszont azt biztosan tudom, hogy egy nagyon jó ötlet volt. Az iskolát a 11. osztály nagyon szépen kifestette, a 12. osztály jópofa szobrokat alkotott, a 9. osztály mozaikképeket készített és mi, a 10. osztály pedig egy hatalmas nemezképet Hundertwasser stílusban. Én erről az egész hétről nem is tudtam, mivel a nyáron Angliában voltam, és csak elsején este értünk haza, amikor már lezajlott az évnyitó, és a diákok pedig kitöltötték a papírt, hogy mire szeretnének menni délutánonként. Nekem a barátnőm kitöltötte, bízom benne, és tudtam, hogy helyesen dönt. Kérdeztem a lányoktól, hogy mit vigyek, milyen füzetet, ám azt mondták, hogy csak uzsonnát vigyek és kész. Együtt mentünk be az iskolába, és az osztályban Barbi és Mátyás, az osztálykísérőink vártak bennünket. Úgy egy fél órát beszéltek hozzánk, aztán átmentünk a festőterembe. Ott fogadott bennünket Erika, akivel nemezeltünk a hét további részében. Először is megterveztük közösen a képet, és páran felrajzolták egy hatalmas vászonra. Majd ezt követően fekete kontúrral kiraktuk a házakat, csigákat, dombokat és a gombákat. Ez lényegében el is vette az aznapi nemezelős időnket, de már akkor is nagyon jól kivehető volt a minta. Aztán ebédszünet következett. Én be vagyok fizetve, és nekem az étel is nagyon ízlett és az előző iskolámhoz képest óriási adagot kapunk, amitől jól is laktunk, és nem kell otthon enni majd egy második ebédet.

Ebédszünet után jött az örömzenélés. Balázs bácsi nagyon kedves, érti a dolgát. Az egyik kedvenc dalomat énekeltük, a „Don’t worry, be happy-t”; mindenki nagyon élvezte, nagyon jókat nevettünk! Énekeltünk még egy félig olasz, félig pedig német dalt ami kicsit olyan „iskolás” dal volt. Tipikus kórusdal, de azért azt is élveztük.




Kedden reggel egyből a festőben kezdtünk, kiraktuk a mintákat színes gyapjúval is. Mindig voltak aktívabb tagok és kicsit kevésbé aktívak, de Erika, Barbi és Mátyás egy egészséges körforgást alakítottak ki, úgyhogy senki nem húzhatta ki magát a munkából. Egész délelőtt ezzel foglalkoztunk. Az ebéd kedden is finom volt, és szerintem nem csak én gondolom így. Délután és úgy tudtam, hogy fonni megyünk, ami igaz is volt valamilyen szinten, csak én arra gondoltam, hogy ilyen indián stílusú karkötőket fogunk fonni és kiderült, hogy kártolni meg szövőszékkel fogunk fonni. Egy előadás volt a gyapjúról, a különböző eszközökről (pl. hogy Csipkerózsika mivel szúrta meg az ujját, hogy a kutyakefe is jó kártolni, illetve, hogy régen a nők még akkor is fonalat gyártottak, amikor 5 perc szabadidejük volt csak. Ekkor a kézzel pörgethető orsót használták, úgy hogy közben azért tudjanak tenni-venni.) A gyapjúk nagyon puhák és selymesek voltak.



Szerdán csak hatosával tudtunk dolgozni, úgyhogy mindenki más addig egy ilyen bolygós fantázia feladatot töltött ki, amit Mátyás hozott nekünk. A nemezképet összetekertük, szappanos vizet öntöttünk rá. Húsz percig kellett minden hatos csoportnak gyúrni kétszer. 
 
 
A fantázia-feladat is elég jó volt. Annyi volt a lényege, hogy bolygót alapítunk, és hozzunk létre szabályokat. Az ebéd finom volt, és amit nagyon pozitívként szeretnék felmutatni az az, hogy a leves mindenki asztalán ki volt rakva, és mindenki el tudta dönteni magának, hogy szeretne-e enni vagy sem, és ha igen akkor mennyit eszik meg. Ez szerintem mindenki és minden szempontjából jó.

Délután örömzenére mentem. Az énektanárnő, Békési Fanni, nagyon szimpatikus. Egyben laza és kemény is. Nagyon fiatal, tehát pontosan tudja, hogy a diákoknak min jár az esze, hogy nem a kedvenc helyük az iskola, és nem a kedvenc elfoglaltságuk a tanulás. Tehát dalt írtunk először blues stílusban, aztán pedig kaptunk egy gitárt és három akkordot és azt a feladatot, hogy írjunk dalt a lázadásról, ami, lásssuk be, tizenéves fejjel nem egy akkora kihívás.  A dalunk nagyon jól sikerült! Az egyetlen dolog ami fura, hogy van, akinél három évvel idősebb a tanárnő és mégis magázni kell. De biztosan meg van az oka, és szerintem azért is jó, mert eddig nagyon kevés tanárunk volt, akit magázni kellett, és így legalább megtanuljuk, és úgy fogunk kilépni a nagybetűs életbe, hogy tudunk tisztességesen beszélni az emberekkel.

Csütörtökön mint a málhás szamarak vártunk a buszra. Hálózsák, pizsama, polifoam és még minden, ami kell egy iskolában alvós naphoz. Reggel nagyon vicces volt, mert álltunk a villamos megállóban és jött a villamos, ám nem az, amelyik nekünk kell. Mondta valaki, hogy ne szálljunk fel, mert elvisz minket máshova, de voltak, akik azt mondták, hogy nem baj, majd maximum egy vagy két megálló múlva leszállunk. Ez a terv nem teljesen jött össze, hiszen a villamos a világ túlsó végén állt meg legközelebb, és még csak az iskola közelében sem voltunk. Úgyhogy vártunk tizenöt percet a következő villamosra, visszamentünk egy megállót, és megvártuk a másik villamost, majd bementünk azzal az iskolába. 35 percet késtünk, de nem volt gáz, mivel minden gödöllői elkésett, úgyhogy voltunk vagy huszonöten. Mivel a mi osztályunk már befejezte a nemezképet, mindenki kiválasztott valakit a saját hatosából, hogy képviselje a bolygólyát és érveljen, hogy miért jó az a törvény, amit ők hoztak. Ebből az osztályban egy elég nagy vita lett, és a végén már senki még csak meg sem akarta hallgatni a másikat, mert az ő véleménye fontosabb volt. Csak a csoportvezetők beszélhettek, úgyhogy kívülállóként nagyon vicces volt hallgatni, ahogy marakodnak. Persze nagyon erős osztály vagyunk, úgyhogy egy ilyen nem tud bennünket szétbombázni. Szünetben egy jót nevettünk közösen az egészen. Délután először kaptak az osztályok vetélkedőfeladatokat, amikben meg volt adva, hogy mikorra kell leadni, úgyhogy ebédszünetben már ezerrel azon voltunk, hogy mindenféle úton-módon kiderítsük, hogy Rudolf Steiner az első Waldorf iskolából kit rúgott ki. A latin-, a kertművelés- vagy a matematikatanárt?! Végül a régi osztálykísérőnket, Mincsik Istvánt hívtuk fel, gondolván, hogy ő kertműveléstanár, tehát csak tudja majd! És tényleg tudta. Tehát hölgyeim és uraim, most már mindenki megtudhatja, hogy Rudolf Steiner egy kertműveléstanárt rúgott ki a legelső Waldorf iskolából. Tele volt a kvíz még ilyen kérdésekkel, úgyhogy minden erejével nyomogatta mindenki az okostelefonját, telefonálgattunk ide-oda, hogy mindent pontosan kiderítsünk. Nagyon jól szórakoztunk. A szünet után tartottak egy előadást arról, hogy a kozmetikumokon és élelmiszereken milyen jeleket érdemes figyelni, és mi egészséges, illetve mi nem. Nagyon érdekes volt, mert utána pedig a Dr. Hauschka kozmetikumokat mutatott be két hölgy. Ki is festettek két embert a csoportunkból. Nagyon minimum sminket kaptak, mégis gyönyörűen kihozta a szépségüket. Ők is elmondták, hogy miért jók a Dr. Hauschka termékek, és hogy ugyanolyan gondolkodásmóddal indult el, mint a Waldorf iskola. Az előadás után oda lehetett menni hozzájuk és kérdezni, tanácsot kérni. Nagyon kedvesen és segítőkészen elmondták, amit tudtak, és ha kértük, meg is mutatták, hogy mi illik és mi nem az arcszínünkhöz. Nagyon élveztem az egészet. Mikor vége volt, kaptunk egy óra kimenőt, és elmentünk enni az osztály nagy részével. Mikor visszaértünk, elkezdődtek a sportfoglalkozások, amik nem voltak kötelezőek, tehát a lusta népség fenn maradt az osztályban. Viszont elkezdtünk munkálkodni a második feladatsoron, ami végig fura kérdésekből állt, amit a tanárokról kellett kideríteni; mint például, hogy ki szeretett volna vécés néni lenni nagykorában?! És a válasz mondhatni enyhén meglepett mindenkit, hogy Kalóz (Kálózi Atilla). Ezúton is szeretném neki megköszönni, hogy lemondott erről a ragyogó karrierről, és helyette földrajztanár lett!  Mikor azt is kiderítettük, hogy ki tanult operaénekesnek, majd lett belőle euritmiatanár, elkezdtük az utolsó feladatsort is megoldani. Ezek voltak a legjobb feladatok. Reppeltünk a történelemtanárnak jelentős történelmi évszámokat, mutogattunk a földrajztanárnak híres földrajzi helyeket, az euritmiatanárnak koreográfiát és dalt kellett bemutatnunk, az angoltanárnak. A Pál, Kata, Péter... című dalocskát énekeltük el angolul, a másik angoltanárnak verset kellett írni angolul arról, hogy mennyit fogunk tanulni az új iskolában, vagy a testneveléstanárnak állathangokat kellett utánozni. A magyartanárnak le kellett írni egy mondatot annyi helyesírási hibával, amennyivel csak tudtuk, és még hosszan sorolhatnám! Végig nevettünk, nagyon jól szórakoztunk. Nagyon jól megtalálta mindenki a helyét, hogy portrét rajzol, énekel, táncol, reppel, vagy épp egy malacot utánoz... 

Este vacsorára paprikás krumplit kaptunk, ami picit sótlan volt, és mire felért mindenki az osztályba a kis műanyag tálkájával, és leraktuk az asztalra, egyre több tányér kezdett szivárogni, majd valaki rájött, hogy a tányéraink bizony megolvadtak. Ez önmagában már nagyon vicces volt, ám amikor az egyik lány felemelte a tányérját, hogy megnézze, hogy tényleg meg van-e olvadva, és az egész „kitaccsant” az asztalára, akkor aztán mindenki visítva röhögött...  Aztán lementünk a zsibongóba, hogy megbeszéljük a számháború szabályait. Véletlenszerűen lettünk kiválasztva, tehát vegyes csapatok voltak, kék, zöld, piros és fekete. Én a fekete csapatba kerültem, amivel maximálisan meg voltam elégedve. A számháború (szerintem) eszméletlen jól sikerült, bár jobb lett volna mondjuk egy erdőben játszani, de így is majdnem mindenki jól érezte magát. Voltak, aki túl „menőnek” érezték magukat ahhoz, hogy játszanak, úgyhogy ők csak ücsörögtek. De nem baj, mert senkit nem zavartak. Azt mondta a tanári kar, hogy tizenegykor leállítják a játékot, és tíz óra ötvenhét perckor meg is szólalt a duda, ami annyit jelentett, hogy valaki nyert. A feketék nyertek, ugyan picit csalt minden csoport, de az már csak részletkérdés volt.  Mindenki hulla fáradtan ment vissza az osztályába, ám egy pár perc múlva újból lehívtak bennünket a zsibongóba. Mindenki kapott egy mécsest, amit leraktunk a zsibongó közepére össze-vissza, majd körbeálltunk, és az igazgató úr felolvasta a „házirendet”, amit utána kellett mondanunk mondatonként. Meghaltunk a nevetéstől az egész alatt, ám amikor az utolsó mondat az volt, hogy „amennyiben ezeket a szabályokat megszegem, azonnal törlöm magam Facebook-ról”, akkor az egész gimnázium egy emberként visított fel.  Este az öltözőben volt lehetőség lezuhanyozni, ám legtöbben túl fáradtak voltak. Nekem kifejezetten jól esett -10 fokos vízben hajat mosni. Viszont ameddig vártunk a sorunkra, a zuhanyzóban nagyon kedves lányokkal ismerkedtünk meg, ami nagyon pozitív. 

Másnap a kisboltban vettünk reggelit, azt közösen megettük, majd a zsibongóban kihirdették, hogy természetesen a mi osztályunk a nyertes a vetélkedőn, és hétfőn az osztályunkban fog bennünket várni a jutalom. Utána az osztályokról fotót készítettek, majd egy rövid osztályóra vette kezdetét, amiről sajnos mindenki nagyon feldúltan jött ki, és az kicsit tönkretette az addigi pezsgését a hétnek, de most már mindegy. 

Már a buszon mindenki nagyokat pislogott, és szerintem otthon mindenki egy jó forró kakaó vagy tea mellett vagy aludt vagy nézett egy filmet.

Szeretném tanárainknak megköszönni a lehetőséget, hogy egy ilyen jó iskolába járhatunk, és hogy ennyire jól érezhettük magunkat a héten. Most pedig ünnepélyesen kijelentem, hogy nekünk matematika epocha lesz az első epochánk, ami nem kicsit fogja lehúzni az agyunkat, úgyhogy most ki is jelentkezem a világból, hogy lélekben felkészülhessek a jövő hétre. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése